Hogyan lett az „Én biztos, hogy NEM”-ből az egyik leglelkesebb edzőstárs?
2025 nyár elején meghirdettem egy edzéssorozatot a faluban, ahol élünk. Az edzéseket a falu szaunaháza melletti füves placcon tartottuk. Múltkor megkérdezték a lányok, mitől féltem az elején a legjobban. Rettegtem attól, hogy senkit nem fog érdekelni és kudarc lesz a vége.
Egy kicsi zsákfaluról van szó, amihez képest végül mégis meglepően sokan érdeklődtek, így hát belevágtunk. Utólag a lányok mesélték, hogy az elején mindenki csak győzködte a másikat:
„Gyere te is, mert egyedül nem akarok menni!”
Így került oda Margit is. Első reakció: „Én? Neeem, én ugyan le nem megyek oda ugrabugrálni!” De aztán mégis lejött. Az első alkalmakon többet pihent, mint amennyit edzett, de valami mégis visszahozta újra meg újra. Lement a nyár úgy, hogy közel minden edzésen ott volt. A legszebb az egészben, hogy akkor is jött, amikor aki eleinte hívta, már nem. Most pedig bejöttek a hidegek, beszorultunk a zárt térbe, sötétben érkezünk, sötétben távozunk, de Margit mindig jön. Sőt, már több alkalommal jelezte, hogy heti 3x is szívesen jönne!
Ez a történet számomra erről szól:
Nehéz elkezdeni. Lehet, hogy nem az első vagy a második alkalom után szereted meg. De ha egyszer ráérzel… függővé válsz – a legjobb értelemben! Néha csak egy ‘gyere velem’ kell ahhoz, hogy valami új dologba szeress bele.